Kontra Marika Szvita írása
Ünnep előtt
Jöttök? – hallom Editke kérdését, miután előkotrom zsebemből csörgő, villogó mobilomat.
Persze, úton vagyunk – adom meg kérdésére a pozitív választ.
Mikor érkeztek? – jön az újabb kérdés az éteren át. – Csak rátok várunk!
Késésben vagyunk, fürgén szedjük hát a lábunkat.
Mindjárt ott vagyunk! – mondom.
A Kultúrba érve az öröm hangjaival fogadnak társaink. A hideg ellen mézes pálinkát kapunk, és az összetartozás jegyében a családi alma egy-egy szeletét is. A kölcsönös üdvözlések, kézfogások, puszik cuppanásai után mi is a karácsonyi hangulatot idéző asztalhoz ülünk. A pásztói Athéné Alkotó Kör évzáró összejövetelére érkeztünk, én a hűtlen –hű, ismét hazataláltam, és a párom, aki „gyütt-ment”-ként is otthonosan mozog közöttünk. Alma, mogyoró, sütemények, pogácsa az asztalon, pezsgő és bor teszi ünnepivé az alkalmat. Én is melléjük teszem, amit hoztunk: süteményt, vörösbort. Nem csak az asztal, a szívünk is ünnepi díszben!
Az elnöki köszöntő prózája után Zsiga Lajos elnök úr egyik adventi versét is felolvassa. Kemény! Erre többek táskájából előkerülnek a papírok, az erre az alaklomra szánt írások, versek. A CD-lejátszóból halkan szólnak a karácsonyi dalok, miközben egymás után felolvassuk írásainkat: karácsonyi, ádventi, ünnepváró vagy épp humoros verseinket. Ma mind adni akarunk egymásnak magunkból valamit.
Aztán lassan megindul a beszélgetés is. Havas emlékeket idéznek a mondatok, kinek jót, kinek rosszat. Hirtelen telefon csörgése vág bele a gondolatok áradásába. Elnök urat hívja a család, búcsúzik tőlünk, üresen maradt a széke az asztalfőn. Összébb ül a társaság, hogy a beszélgetés fonalából egyetlen cérnaszálat se veszítsen el senki. Néha pohár csendül, szorgalmas kezek törik a mogyorót, fogy a sütemény, a pogácsa is. Közben a magyar nyelv szépségéről, páratlan kifejező erejéről, folyik a beszélgetés. Ennek kapcsán azután magyarságunkra, ősi eredetünkre terelődik a szó, amíg a szomszéd szobából a Rozmaring népdalkör éneklése hallatszik át. Karácsonyra készülnek: „Mennyből az angyal eljött hozzátok…” – éneklik az asszonyok, és mi valóban érezzük az angyal jelenlétét körünkben.
Gyorsan múlik az idő, indulnunk kell. Véget vetünk a beszélgetésnek. Hiába a sajnálkozás, az utolsó busz nem tudja, hogy mi még szívünk szerint maradnánk. Elköszönünk hát kellemes ünnepeket kívánva egymásnak, és párommal indulunk a buszmegállóba. Egy biztos: májusban majd a Poéta Pikniken nem fog jönni a buszunk. Ígérem, akkor folytatjuk!
Szigethalom, 2009. 12. 11.
