2010. március 31., szerda



Az Amator Artium - azaz a "művészet szerelmesei" - Országos Képző és Iparművészeti Tárlat a hazai nem hivatásos alkotóművészek felmenő rendszerű megmérettetése, melyet a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Főosztálya koordinál. A megyei közművelődési intézményekkel közösen, háromévente meghirdetett program célja országos szinten - mértékadó és értékadó szándékkal - segíteni a nem hivatásos képző- és iparművészek szakmai munkáját. Célunk, hogy a hétköznapok alkotói a szabadidejük hasznos eltöltésére irányuló művészeti tevékenységüket mind magasabb színvonalon gyakorolhassák. A 19 megyében és a fővárosban meghirdetett pályázatra beérkezett munkákból - minden megyei kiállítást megelőzően - szakmai zsűri válogat, külön-külön értékelve az egyes műveket, s tesz javaslatot a megyei kiállításon való szereplésre és az országos mezőnybe való beválogatásra. Az országos verseny eredményeinek jelentőségét növeli, hogy a megyei és az országos közművelődési hálózathoz aktívan kapcsolódó alkotók fejlődéséhez nagymértékben hozzájárulnak a megmérettetést követő szakmai programok, konzultációk, képzések, nyílt tárlatvezetések, és vizuális művészeti előadások formájában. Az Amator Artium megyei eredmények összegzésére és nagyközönség előtti bemutatásra az Esszencia Tárlat kínál lehetőséget.


Nógrád megyei

nívódíjasok:

Bottyán Katalin, Gregor József

kiállítók:

Fancsikné Deák Ibolya, Lőrincz Katalin, Iglódi Eszter, Tőzsérné Balázs Mária, Budveszel Gyula, Szernecz Szilárd

2010. március 30., kedd

Hazám, hazám, te mindenem… - alkotói pályázat

Erikanet.hu
Hazám, hazám, te mindenem…
[2010. 03. 30. 00:00]
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus pályázatot hirdet képzőművészek számára „Hazám, hazám, te mindenem…” címmel – Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője, a Himnusz zeneszerzője születésének 200. évfordulója alkalmából. A pályázat témája Erkel Ferenc és kora, valamint Erkel művei, amelyre festmény, grafika és kisplasztika kategóriában várnak alkotásokat.

A pályázat témája: Erkel Ferenc és kora, valamint Erkel művei.

A pályázat kategóriái: festmény, grafika és kisplasztika.

A pályázat követelményei:
- a pályaművek feleljenek meg a kiállíthatóságnak (azaz a festmények és grafikák keretezve, keretezett üveglap mögött, vagy két üveglap között legyenek elhelyezve),
- gipszből vagy más efemer anyagból készült alkotással pályázni nem lehet,
- egy alkotó maximum 2 db művel pályázhat,
- a pályaművek egyetlen mérete sem haladhatja meg a 110 cm-t,
- az alkotásra (hátoldalára vagy aljára) jól láthatóan, olvashatóan kell feltüntetni a mű címét,
- az átvételkor rögzítik az alkotó (név, cím, telefonszám, e-mail-cím) valamint a mű adatait.

A pályázat értékelése:
- a kiírás feltételeinek nem megfelelő munkákat kizárjuk a pályázatból,
- előnyben részesülnek azon alkotások, melyek bemutatják a XIX. század, valamint a szerző műveiben megjelenő had- és katonatörténelem, a honvédelem szerepét, jelentőségét, a magyar katonai erényeket és erkölcsöt.

A pályázat díjazása:
- a legjobb alkotásokból a HM kiállítást rendez (2010. október 28-november 14-ig a Stefánia Palotában),
- a kiállítandó művekről és a díjak odaítéléséről szakmai zsűri dönt,
- a kiemelkedő alkotásokat külön- és nívódíjjal, valamint pénzösszeggel jutalmazzák.

A pályázat benyújtásának helye: HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft., Stefánia Galéria (1143 Budapest, Stefánia út 34.)
- ideje: 2010. szeptember 29-október 1-ig, naponta 08.00-18.00 óráig.

Információ:
Oláh Klára (olah.klara@stefania.hu, telefon: 273-4193, mobil: 30-828-0691 30-828-0691 ) és Kiss József (kiss.jozsef@stefania.hu, telefon: 273-4107, mobil: 30-828-0692 30-828-0692 )


Linkelő:
Honvédelmi Minisztérium
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus

Forrás:
http://www.kaleidoskop.hu/content/view/3266/44/

2010. március 9., kedd





Március 8: Nemzetközi Nőnap

Az Athéné Alkotókör, és a Művelődési Ház szervezésében nőnapi megemlékezést tartottunk. Az alkotókör és a Műv. Ház aktív és már éltesebb korú lányainak-asszonyainak az alkotókör két tagja - Pászti Szabó Zoltán és Makuch Mihály - egy verscsokorral kedveskedett, melyben modern és klasszikus költők nőkről és szerelmről szóló alkotásai egyaránt szerepeltek.
Ezt egy kis állófogadás követte, ahol falatozgatás közben kellemetes, vidám beszélgetéssel múlattuk az időt, és mi, fiúk, élveztük a szebbnél szebb hölgyek társaságát és figyelmét.
Mivel az este sikeres volt, úgy döntöttünk, hogy ebből hagyományt teremtünk, és a jövőben minden évben hasonló módon köszöntjük majd a nőket.
Végezetül egy versemmel köszöntöm azokat a nőolvasókat, akik e sorokat olvassák, íme:

A Nő

Gyermekként: lány, később: anya,
Majd az örök tündér: nagymama.
Mennyire más - mégis mindegyik ő.
Hogy van ez? Megmondom: ő a NŐ,

Ki mindig hű, szeret és befogad,
Szinte nem kap semmit - nem is kér - csak ad.
Erősít, bátorít, támaszod Ő.
Hogy bírja? Ki tudja? Talán: mert Nő...

Kívül-belül csupa lágyság.
Hogy kemény is? - Ez csak álság,
És azért van, vedd észre: ő
Mily törékeny, hisz' "gyönge" nő!

Mégis sziklaként, szilárdan
Áll e zajos vad világban!
Gyémánt-lelke tüze fénylő,
Lenyűgöző! - Ilyen a NŐ!

Tűz és jég! Hideg és meleg!
Ezt érzed, mikor szereted.
Hűsítő víz, perzselő hő...
S ezt ki nyújtja, az mind a Nő,

Kiben ott a Teremtés mítosza,
Mit nem kezd ki az idő vasfoga.
Lényege világokon átívelő,
Titkamégis örök - hát ez a NŐ!

Pásztó, 2010. márc. 9 Makuch Mihály

2010. március 3., szerda